Biztosan tapasztaltad már, hogy az idő milyen lassúnak tűnik, amikor unatkozol, és mennyire gyorsan telik akkor, amikor mondjuk az új szerelmeddel vacsorázol. Időérzékelésünk attól függ, hogy hogyan érezzük magunkat és mennyire merülünk el az adott tevékenységben. Amikor valaminek a bekövetkeztésre nagyon várunk, sokkal jobban tudatában vagyunk az időnek, figyelünk rá és ilyenkor az idő nagyon lassan telik. Emlékszel még, hogy gyerekként a „még négyet kell aludni” karácsonyig egy egész örökkévalóságak tűnt? Örömteli tevékenységek során viszont olybá tűnik, hogy az idő felgyorsul. Van azonban még egy olyan helyzet, amikor az időérzékelésünk drasztikusan megváltozik.
Autóbalesetek túlélői arról számolnak be, hogy a baleset során egy olyan szélsőséges tudatállapotba kerültek, amelyben „kikockásodott a kép” , azaz extrémen meglassúbbodott az idő. Hogy történhet ez?
Életet fenyegető helyzetben a szervezetünk egy speciális, túlélésünket segítő működésmódra kapcsol, ez a „harcolj vagy menekülj” válasz. Amikor nagyon fontos, hogy a lehető leggyorsabban tudjuk felmérni a helyzetet és cselekedni, segít, ha a külvilág lelassul. Ilyenkor úgy érezzük, mintha több időnk lenne arra, hogy eldöntsük, mi legyen a következő lépés, mit tehetünk, hogy elkerüljük vagy legalább enyhítsük az ütközést. Az idő múlása valójában persze mit sem változik, ami ilyenkor igazából történik az az, hogy a testi folyamataink a külvilághoz viszonyítva felgyorsulnak. Ez eredményezi azt, hogy úgy érezzük, mintha a külvilág lelassulna, ezt szokták pácienseim „kikockásodott érzékelésnek” hívni.
A test fokozott izgalmi szinten pörög, aktivált, elképesztően éberek vagyunk, egyfajta hiperfókusz állapotban. Mivel minden úgy tűnik, mintha lelassulna a környezetünkben, több részletet látunk és hallunk, több információt fogunk fel arról, mi történik, ez pedig egyrészt hozzájárul ahhoz az érzéshez, hogy az esemény sokkal hosszabbnak tűnik, mint amennyi valójában, másrészt ha még egy kicsi esély is van cselekvéssel korrigálni, enyhíteni a károkon, akkor erre teremt egy utolsó lehetőséget.
Ezt a jelenséget elsőként kutatással Marc Wittmann és munkatársai igazolták.
A kutatás során a résztvevők egy speciális kísérletben vettek részt, amelyben egy képernyőn különböző mozgó alakzatok jelentek meg, például körök, amelyek vagy közelítettek feléjük, vagy távolodtak tőlük. Az események közben az agyi aktivitást rögzítették. Az eredmények azt mutatták, hogy amikor a körök közelítettek a résztvevők felé, akkor hosszabbnak ítélték meg ugyanazt az időt, mint amikor a körök távolodtak tőlük. A közelítő körök a potenciálisan fenyegető helyzetet szimbolizálják.
A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy egy fenyegető helyzetben az agy fokozottan érzékeli és és dolgozza fel az eseményeket, ezáltal érezzük úgy, mintha több időnk lenne arra, hogy reagáljunk. Ezenkívül az agy olyan területei aktiválódnak, amelyek az események intenzív feldolgozásához kapcsolódnak. A kutatóknak tehát sikerült megerősítenünk azt az eredményt laboratóriumi körülmények között, hogy az idő kibővül egy „veszélyesnek” ítélt helyzetben. A fMRI segítségével rögzített agyi aktiváció a cinguláris kéregben volt kimutatható, amely terület egyébként akkor aktiválódik, amikor magunkról gondolkozunk.
Ha többet szeretnél megtudni a felhőtlen és örömteli autóvezetés témájában, iratkozz fel az Újra a Pályán! hírlevélre!
HU 
EN